A magyar demokrácia fejlődésének újabb fontos állomása, amikor az állam nem minden területet talál fontosnak jogszabályban előírni, hagyja, hogy adott elvek mentén az adott piaci kör maga alakítsa ki a szabályokat. Jogosan várja el ugyanakkor, hogy az adott szolgáltató, kereskedői kör írott etikai, magatartási kódexekben rögzítse a felek jogait és kötelezettségeit. A banki szolgáltatók kódexéről talán mindent olvastunk, hallottunk az elmúlt hónapokban, ám nem ez az egyetlen figyelemre méltó terület.
Többen állítják: teret és súlyt veszít a fogyasztóvédelem, amikor a konkrét anyagi jogi szabályozás helyét a piac magatartási kódexei veszik át. Sokan felejtik el azonban, hogy a 2008. szeptemberében hatályba lépett, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény részletes felhatalmazást ad a hatóságoknak arra, hogy amennyiben a kódexek aláírói nem tartják be saját vállalásukat, súlyos szankcióval sújtsák őket.
A magatartási kódexek értelme talán éppen abban tér el a jogszabályoktól, hogy utóbbiak taxatív tiltásai alól a piac mindig ki fog tudni bújni. Ha már a banki piacnál tartunk, érdemes példaként a THM esetét hozni. Ennek bevezetése éppen azért történt, hogy a fogyasztók számára útmutató legyen, objektív mérceként hasonlíthassuk össze ennek alapján a hitelkínálatot. Alapesetben a THM-nek minden költséget tartalmaznia kellett, mára mégis gyakori, hogy nem egy, a hitelfelvétellel okvetlen együtt járó költség nem szerepel benne, a fogyasztók vélhetően 99%-ának pedig fogalma sincsen, mit is mutat pontosan a THM. Amennyiben azonban a piac szereplői vállalnák, hogy minden (!!) a fogyasztó által fizetendő költséget beépítenek a szolgáltatási díjba, s ezt egy kódexben rögzítenék, sokkal előrébb tartanánk.
Ahhoz azonban, hogy a jogszabályok szerepét részben átvehessék a magatartási, etikai kódexek, nem szállóigékre és a már minden vállalati szövegíró által halálosan unt frázisokra van szükség, hanem a fogyasztó szemszögéből konkrét vállalásokra.
Védjegyek a turizmusban
Az elmúlt évben előadásaim és egy képzéssorozat miatt számos turisztikai szakemberrel, vállalkozóval beszélgettem. Az október 25-e óta hatályos új kormányrendelet kvázi megszüntette a korábban jogszabályban előírt kötelező osztályba sorolást a szállodák és más szálláshelyek kapcsán (falusi szálláshelyeknél a napraforgós minősítési rendszert), csupán minimumrendszert ír elő. A korábbi, igen részletes, csillagokban mért feltételek ma pár szóban vannak összefoglalva. Az illetékes tárca és a szakma elvárása, hogy a korábbi jogi szabályozást etikai kódexek, védjegyek váltsák fel. Fontos azonban itt is - s ebben szinte minden szakmai képviselővel egyet tudtam érteni az elmúlt hónapban - hogy a védjegy komoly, de betartható elvárásokat támasszon a szolgáltatók felé. Nem megoldás hosszú távon, ha leírjuk, hogy: "itt a vendég az első", vagy hogy "megfelelő kényelmű szobákból", esetleg "átlagon felüli berendezésű szobákból" áll a szálloda. Lehetséges, sőt biztos, hogy nem a négyzetméterben kifejezett szobaméret minimális előírása az üdvözítő, de nagy szerepet kaphat a berendezés kora, állapota, az épület építésének, felújításának dátuma, a naponkénti takarítás előírása, vagy az étkezések tartalmának pontos meghatározása. Nem lehet mellékes, hogy a szállásadó mennyi foglalót, vagy előleget kér, s az sem, hogy az utazás megkezdése előtt hány nappal mondhatom le kötbérmentesen a szállást.
Maradva jórészt a szállások területén, elsődleges fontosságú lenne a ma szubjektív, de jól csengő kifejezések tartalommal való megtöltése. Hogy mit is jelent egy "bababarát panzió"? Szerintem van szállásadó, akinek egy etetőszéket, van utas, akinek emellett kiskádat, kiságyat, rámpát, háti hordozót, étkészletet, játéksarkot. Hasonló kérdés az "akadálymentes" kifejezés pontosítása is. Talán nincs olvasó, aki ne látná be, hogy ezek pontos meghatározása nélkül számos vita, feljelentés, elégedetlenség és kártérítési igény kezdődik, vagy van már folyamatban. A Magyar Szállodaszövetség kezdeményezője annak az új rendszernek, amely Európában, annak középső felében egységesítené a csillagokkal jelölt besorolást. Amennyiben a hírek szerint az új rendszer a korábbi német feltételekkel épül fel, a fogyasztók minden bizonnyal jól járnak. Az azonban megfontolandó, hogy a Szállodaszövetség sajtóanyaga szerint ők fogják ellenőrizni a saját rendszerüket, mert a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak ehhez sem ideje, sem szaktudása nincsen. A múltbéli tapasztalatokat röviden összegezve: mentsen meg minket az ég attól, hogy valaki a saját rendszerét ellenőrizze a fogyasztók érdekében, de nem ártana, ha az új, 2008-as törvény alapján az NFH többet és hatékonyabban ellenőrizzen.
A szálláshelyek minősítése mellett az elmúlt időben megszűnt a vendéglátóhelyek (éttermek, kocsmák, önkiszolgálók) osztályba sorolási kötelezettsége is (hacsak önkormányzat nem alkotott rendeletet a kérdés szabályozására). Amennyiben alaposan belegondolunk, szerintem kevesen tudjuk, mennyivel ad többet egy védnöki táblás étterem egy másiknál. Lehet-e itt romlott a húsleves, s ha romlott, akkor ki kell-e fizetni? Van-e olyan védjegy, ami biztosítja az egyszeri fogyasztóját, hogy az ásványvizes palackba nem töltenek szódát, a drága egri bor butéliájába ócska lőrét? Aligha. Pedig a fogyasztó ezt várná el, bár bizalma egyre kevesebb a védjegyek, kódexek irányába.
Egyéb területek
A turizmus, és annak a két említett területe azonban csak nagyon kis szelete annak a területnek, amit a magatartási kódexek szabályoznak, szabályozhatnak. Bevásárló központok lehetősége a fogyasztók számára egységes, az üzletek minimum vállalásait tartalmazó kódex kidolgozása. A nyitva tartás, az árfeltüntetés, a panaszkezelés, a jogszabályokon túlmutató vállalások ma is megvannak, a rendszer pontosítása és kihirdetése marketing szempontból is jól kiaknázható.
Több szakmai ágnak vannak saját, élő szabályzataik, említhetnénk így a ruhatisztítókat is. Ezek azonban nem egyszer tartalmaznak olyan feltételeket, amelyek a fogyasztók jogszabályban megállapított jogait korlátozzák (pl.: "díszítésekért, gombokért nem vállalunk felelősséget", stb.). Az ilyen pontok eltávolítása már csak azért is lehet fontos a szolgáltatónak, hogy fogyasztóvédelmi szervezetek ne kezdeményezzenek közérdekű keresetet bíróság előtt az esetlegesen tisztességtelen szerződési feltételek semmissé nyilvánítása miatt.
Érdekes és előremutató lenne egy komoly, a jogszabályokkal és a fogyasztók képviselőivel egyeztetett magatartási kódex a pénzváltók, a biztonsági őrök, a benzinkutak, az autókereskedők, a gázszerelők, vagy bármely más szakma esetében. A fenti példák is rámutatnak, hogy egy veszély mindenképpen van: a szakma képviselői semmi "kényelmetlen" dolgot nem szeretnének látni egy ilyen kódexben, így a fogyasztók érdekeit a kódex nem fogja védeni. Így pedig vissza lépünk a céhes korszakba, nem előre.
