Bár borok terén a kilencvenes években keletkezett érdeklődésem és kitartó kóstolásaim miatt közelebb járhatok az igazsághoz, korai sörszeretetem az utóbbi években új lendületet kapott. Szaporodnak az olyan éttermek, kocsmák, ahol tiszta, megfelelően kesernyés, nagy habtartósságú nedűket kóstolhatunk és ihatunk, de az import sörök nagy száma, a széles, bár kevés helyen és drágán kapható belga, holland, német szortiment is bizakodással töltheti el a sörszerető embert. A többség azonban nem érdeklődik a boltban 500-1400 Ft/L áron kapható nedűkért, veszi az olcsót. A nagy cégek minőségrontó, s ezáltal sajnos átverő politikájának éppen ők az áldozatai.
Kukorica a sörben
Elsőre sokaknak meglepő lehet, a tájékozottabbak tudják, már évtizedek óta ismert a kukoricagríz testet növelő, tisztaságot, tükrösséget eredményező eljárás, ahol a sör alkotóelemei közé beépül a kukoricagríz, vagy a kukoricadara. Igazán jó fejnek tartom magam, amiért elsőre a pozitív tulajdonságokat emeltem ki, hiszen egyáltalán nem mellékes az sem, hogy a fenti anyagok jóval olcsóbbak, mint a komló, a maláta vagy más, az európai sörfőzésben évszázadok óta használt alapanyagok.
Nem felejthetem, amikor a '80-as években világlátott nagybátyám szidta amerikát, éppen a sört szidta az egyik leginkább. Hogy ezeknek a szerencsétlen amerikaiaknak nincsen megfelelő alapanyaguk, ellenben kukorica az van dögivel, hát készítik tonnaszámra a gyenge, de tükrös nedűt. A szomjat oltja, ez tény, ám m,ást nem igazán várhatunk el tőle.
Hát nálunk sem látni már friss komlóval teli komlószárítót a sörfőzdék mellett, ám ettől függetlenül Európa nagy részén ha mást nem is, de különböző formátumokban a komló mégiscsak alapja a sörnek, ahogy a maláta is (mondjuk árpamaláta, vagy más gabonából készült). A hazai sörök kukoricával készítése tényszerűen anyagi haszonszerzés miatt indult el, s az értők véleményét a nagy gyárak marketingszakemberei sem tudják megváltoztatni - olvashatjuk például itt és itt is.
S ha már a Borsodi által értőknek rendezett kóstolón így kiborult a bili, nem mehetünk el szó nélkül a hazai olcsó termékek magas kéntartalma (szintén a komlóval való spórolás miatt, lévén az is tartósít) mellett sem, ami már egy közepes kultúrájú borivó számára is közismerten fejfájást okozó tényező. Érdekes még az is, hogy míg a borospalackokra kötelező kiírni a kén (szulfit) tartalmat, addig sörösüveg címkéjén én ezt még sose láttam).
S hogy mely sörök tartalmaznak itthon kukoricadarát, vagy kukoricagrízt? Ajánlom a címkék böngészését, de rövid lista az általam az utóbbi időben áttekintett körből:
- Dreher
- Soproni
- Borsodi Világos
- Arany Ászok
- Zlaty Bazant
- Kaiser
A lista nem teljes, de árulkodó: nem is okvetlen csak a legolcsóbb kategóriákban található kukorica. S hogy mi ebben a megtévesztő? Pár éve még más összetétel mellett romlott a minőség, lett olcsóbb a gyártás az olcsóbb alapanyagok miatt, ám a fogyasztó meredeken csökkenő sörárakkal nem találkozhatott. Azt már észreveszi a fogyasztó, ha két notebook hasonló áron van, de az egyikben kisebb memória, gyengébb processzor van. Ha azonos az ár, megtévesztést, átverést kiált. Itt vajon miért nem?
Furcsa "licensz-sörök"
Több hozzáértő is felvetette már, milyen érdekes, hogy azonos márkanév (legyen mondjuk KOZEL, ZLATY BAZANT, KAISER, Löwenbrau vagy akár Stella Artois) mennyire más sört takar itthon, mint eredeti hazájában. A Löwenbrau elleni vétket (jelenleg az egyik legolcsóbb, és még a közepesen igényesek által is gyengének minősített dobozos szörnyeteg itthon az egyik legjobb bajor sörkülönlegesség) sose bocsátom meg a hazai forgalmazónak, ám kíváncsi lennék, milyen eredménnyel zárulna egy versenyhivatali (mondjuk uniós) vizsgálat a Kaisers márkanév alatt Ausztriában és itthon forgalmazott sörök vizsgálatát követően. Nem vagyok naív, nyilvánvaló, hogy a jogtulajdonos tudtával kerül itthon kukorica a kinnt fantasztikus gabonaillattal megáldott sörbe. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy a hazai polcokon kapható Kozel borzalmas gyengeségéről is tudnak azok, akik ugyanezen név alatt a sört Prágában forgalmazzák. A fogyasztót ugyanakkor durván átveri a forgalmazó, hiszen külsőre a különbség nem, vagy csak hozzáértők számára látható.
Nem is sörök?
Mint ahogyan az is kérdés, hogy az élelmiszerek összetételéről rendelkező Élelmiszerkönyv szigorításáért mit kellene megmozgatni, hogy a (nyilvánvalóan gyakran 100 Ft/palack ár miatt) piacon nagy népszerűségnek örvendő, dobozos sörök a maguk 2-3% alkoholtartalmával ne tartozzanak a "SÖR" kategóriába. Más területen ez nem ismeretlen: amennyiben egy tej nem tartalmaz legalább 70% tejhányadot, azaz legalább 70%-a nem tej, nem nevezhető "TEJ"-nek. Ezek a már ismert "Reggeli italok", vagy egyéb csodák. Piaci arányuk egy nagyobb cirkusz következtében látványosan csökkent, nem ártana ugyanezt a sörök piacán is elérni.
Korábban mozgatta a fantáziámat egy a német nyelvterületet sosem látott, ám német nevű sörök (Pl.: Adambrau, de a példák hosszan sorolhatóak) gyártói elleni versenyhivatali eljárás, mivel a német név nyilvánvalóan azért született a hazai marketingszakemberek fejében, hogy egy jó kis német, vagy osztrák sör látszatát keltsék a fogyasztóban. Hiszen kivel nem fordult még elő, hogy megállt a polc előtt: "Nicsak, német sör 119-ért? Még a hülyének is megéri!!!" Aztán kérdés, hogy a továbbiakban miképpen viszonyult a termékhez a beadvány eddig nem készült el, bár nem kizárt, hogy a hiányosságot pótoljuk.
A leginkább fájdalmas az egészben az, hogy a gyártók a hazai fogyasztók tudatlanságát, sörkultúrájának alacsony szintjét, illetve szűkös anyagi forrásait használják ki úgy, hogy attól egy hazánkba tévedő osztrák, német vagy cseh hazáig rohan, s sört inni biztos nem tér vissza egy ideig. A postot csak egy mondattal zárhatom: MAGYAR SÖRFOGYASZTÓK, ÉBRESZTŐ!!!