A blog

Sok a fogyasztóvédelemmel foglalkozó oldal, mert nem ritka, hogy megkárosítják, megtévesztik a vásárlót. Kevesebbet olvasunk a pozitív példákról, azokról az üzletekről, szolgáltatókról, melyek tevékenységükkel fejlesztik kereskedelmi, szolgáltatói kultúránkat. Igyekszünk bemutatni mind a jó, mind a rossz példákat, utat mutatni a fogyasztónak a választás, az üzletnek pedig a helyes irány tekintetében.

Első post(a)

2009.03.31. 21:32 | balafánt | 4 komment

Bár nem volt kifejezetten sok alkalmam külföldön járni, viszonylag fiatal koromban már szembesültem azzal, hogy tőlünk nyugatabbra kicsit másképpen működnek a dolgok akkor is, ha valamit vásárolni szeretnék.

Teljesen mindegy, hogy szolgáltatást veszek igénybe, vagy terméket vásárolok, hiteles és korrekt tájékoztatást kapok (használat módja, feltételei, árak, tömeg, stb.), udvarias kiszolgálásban van részem, s mindent megtesznek, hogy következő alkalommal is őket válasszam. A kereskedők és szolgáltatók többsége hivatásként éli meg munkáját, fontosnak tartja legalább olyan tökéletességgel segíteni rajtam, mint vásárlón, mint ahogy "begőzölt" természetvédő segít egy megtaposott virágon.

Kitérhetek itt arra a Magyarországon gyakran emlegetett kérdésre, hogy számos országban minden terméket azonnal cserélnek, sőt a pénzt is visszaadják, még akkor is, ha a terméknek semmi baja, csak egyszerűen nem kívánom tovább használni. Kitérhetnék, de nem teszem, mert ez csak egy része a kereskedelmi kultúrának, egy nagyon apró része.

A kereskedelmi kultúra része azonban az is, amikor én mint vásárló megadom ugyanazt a tiszteletet, megbecsülést az eladónak, a szolgáltatónak, a kereskedőnek, mint amit én is elvárok tőle.

A kulturált vásárló nem lehet pöffeszkedő pénzeszsák, aki kvázi rabszolgaként tekint az előtte hajlongó kiszolgálóra.

A kulturált vásárló nem jelenti fel a fogyasztóvédelmi hatóságnál azt a webshopot, amelyik a nyilvánvaló hiba mellett nem akarja neki eladni a "0" Ft-ért hirdetett notebookot a nyilvánvalóan téves áron.

A kulturált utas nem szennyezi össze a buszt, a villamost akkor sem, ha fel van háborodva azon, hogy azt nem takarítják megfelelően, vagy ha drágának találja a jegyet.

A kulturált vásárló a szerződésnek megfelelően fizeti a szolgáltatások díjait.

A kulturált vásárlónak nem állhat még szándékában sem érvényesíteni szavatossági vagy jótállási jogait, ha pontosan tudja, hogy a termék nem megfelelő használat miatt ment tönkre.

A sort persze folytathatjuk tovább, de nyithatunk ugyanilyen sort a kereskedőknek, szolgáltatóknak, akár ennél hosszabbat is. A lényeg nem ez, hanem az, hogy olyan kultúrát tudjunk teremteni, amiben mindannyian jól érezzük magunkat.

A blog bejegyzései között találhattok majd sok pozitív példát, de olyanokat is, amelyekben valamelyik fél (vásárló vagy kereskedő/szolgáltató) sikerrel érte el, hogy igazát elismerjék. Nagyon fogok örülni, ha mások is tudnak érdekes eseteket küldeni, mert jómagam egyedül nem láthatom át az egész hazai kultúrát. Akár komment, akár nekem küldött post formájában szívesen veszem, ha más is érzi, hogy a kereskedelmi kultúra "közös ügy", s csak akkor működik (mint sok minden más is) ha annyit teszünk bele, mint amennyit kiveszünk belőle.

Csak a korrekt magatartás maradhat fenn!

A bejegyzés trackback címe:

https://csakakorrekt.blog.hu/api/trackback/id/tr1001038478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.08.01. 12:15:48

Mind a vásárló, mind pedig az utas kulturált. Érdemes lenne egy ilyen színvonalon megszólalni igyekvő (ezt kéretik elismerésként kezelni!) blog bejegyzéseit helyesírás-ellenőrzőn átfuttatni élesítés előtt. A javítás után nyugodtan lehet törölni a hozzászólásomat.

SMáté · http://www.cpcontact.hu 2010.08.02. 22:10:23

Köszönjük az észrevételt. Sajnálom, hogy ilyen előfordulhatott, a mentegetőzésnek semmi értelme, javítva, s remélem, hogy ilyen nem fordul többet elő.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.08.06. 09:53:17

@SMáté: Szívesen, és komolyan gondoltam, hogy lehet törölni. Bárki hibázhat, én sem örülnék, ha a blogom első bejegyzésében egy ilyen hozzászólás maradna, bármikor visszakereshetően.
süti beállítások módosítása